Ron Hill - Futólegenda, és valódi innovátor volt!

1964. december 21-e elég különleges nap volt. Az angol alsóház a halálbüntetés megszüntetéséről szavazott; Amerikában a harmadik James Bond film (Goldfinger) premierjét tartották; a szuperszonikus F111 vadászrepülőgép megtette első repülését, és Ron Hill, a hosszútávfutó atléta a Lancashire-i Accringtonból naplózta az első alkalmat a 19032 napos, megszakítás nélküli futásai közül. 

Ha hallottál már Ron Hill-ről, akkor valószínűleg eme futássorozata keltette fel az érdeklődésedet, amely 52 évig és 39 napig tartott, futók több generációját inspirálva szerte a világon. Ezt a teljesítményt világrekordként tartják számon és nem mellesleg része a futástörténelmének. 

Veled is előfordult már, hogy lehetetlennek tűnt beiktatni a mindennapi futást a teendőid közé? Nos, ez esetben gondolj arra, hogy Ron akkor is futott, amikor a doktorijára készült vagy teljes állásban dolgozott textil kémikusként. Mialatt megalapította, felépítette és eladta a saját cégét, családot alapított feleségével May-jel, három világrekordot döntött, bütyök műtéten esett át, eltörte szegycsontját egy autóbalesetben, amiben az autója totál káros lett és három olimpián versenyzett. Mindezek alatt soha egyetlen napot sem hagyott ki. Felmerülhet a kérdés, hogy hogyan lehet lábműtét után futni. Ron ekkor csak napi egy mérföldet (1,61km)tett meg (ennyi volt a saját maga által megszabott minimum) hat héten keresztül, gipsszel a lábán, az első hét napon botokkal egyensúlyozva. 

Steven, Ron legidősebb fia így nyilatkozott apja futás sorozatáról: „Óriási büszkeséggel tölt el, de emellett alkalmanként konfliktusokat is szült a családon belül. Anyám titokban büszke volt rá, de frusztrálta is a makacssága” mondta Steven. „Néha titokban futott anélkül, hogy Anya tudomást szerzett volna róla. Bár ha tudott volna róla, akkor sem tudta volna megállítani. Apa a legmakacsabb ember, akit valaha ismertem.” Ron vonakodva hirdetett pihenőt 2017. január 29-én, 79 évesen. A Streak Runners International-nek adott nyilatkozatában így fogalmazott:

„Legnagyobb bánatomra, de be kell jelentenem a futás sorozatom végét. Már egy ideje szívproblémával küzdök, vártam, hogy diagnosztizálják és orvosolják. Napi egy mérföld futás sajnos nem segített a problémán, ezért január 28-án, szombaton futottam az utolsót. Kevesebb, mint 400 méter után fájni kezdett a szívem, majd az utolsó 800 méteren egyre rosszabb lett. Azt hittem belehalok, de 16 perc és 34 másodperc alatt lefutottam az egy mérföldet. Nem volt más választásom, mint abbahagyni. Tartoztam ezzel a feleségemnek, családomnak, barátaimnak és magamnak is.” Egy évvel később bejelentette, hogy Alzheimer kórban szenved és sajnos túl beteg volt, hogy megejtsék az előre beütemezett interjút a Runner’s World-nek. Ez egy különösen kegyetlen betegség egy olyan embernél, akinek az életerő, mentális és fizikai jelenlét, valamint a versenyszellem központi szerepet játszottak az életében. Akinek csodálatos tulajdonságai és említésre méltó teljesítménye megváltoztatta a sporttörténelmet.

A LÁTSZAT ELLENÉRE 

Ron szívós alkat volt. A háborús idők szülötte, északon, munkás családban nevelkedett. 11 éves korában mindössze 29 kilót nyomott, nyeszlettnek bizonyult a futballhoz és a kriketthez. Így lett a futás az ő sportja.

Példaképe a képregény karakter „Alf Tupper- a pálya hőse” volt, akiről a következőket mondta: „Egy északi városból származott, pont mint én. A helyek, ahol edzett, gyéren megvilágított utcák, vasúti sínek, csatorna partok mind ismerősek voltak számomra. Ám Tuppert nem tudták elnyomni a körülmények.Valahányszor nagy versenye volt, valami rosszul sült el. Katasztrófák, vészhelyzetek adódtak, amiket meg kellett oldani, de mindig felülkerekedett rajtuk. Miután jóllakott kedvencével, ami a helyi közkedvelt és ropogós fish and chips volt, beugrott a versenypályára és legyőzte az előkelő egyetemi fiúkat, akik ki nem állhatták őt”.

Ennek a szemléletmódnak nagy hatása volt Ron futó és üzleti karrierjére egyaránt. Apja az Oxfordi Oriel kollégium felvételijére bíztatta, ám Ron szándékosan rossz válaszokat adott meg a vizsgákon, hogy megbukjon és nem megfelelő öltözetet viselt (ami élénksárga mellényből és Tony Curtis féle frizurából állt). Ehelyett textil tanfolyamra járt, majd doktorált textil kémiából a Manchesteri Egyetemen. Ron 20-as éveit a szinte állandó mozgás jellemezte. Rossz minőségű lakások, hosszú munkaórák és edzések, amik főként a munkába és munkából futást jelentették. Emellett találkozgatott kamaszkori kedvesével May-jel, akit később feleségül is vett. 

Talpraesett és tehetséges futó volt. Az országszerte megrendezett versenyeken felajánlott szállás és utazási költségeket elfogadta, de ahelyett, hogy kényelmesen utazott vagy pihent volna pár napot egy szállodában, Hill bepattant a kis teherautójába a verseny reggelén, teljesítette azt, majd még aznap, a verseny után hazavezetett.  Így lehetősége volt egy kicsit kiegészíteni a bevételeit.

Hírneve megerősödött, miután az 1964-es Tokiói Olimpián 19-ként végzett a maratoni távon és 18. helyezést ért el 10.000 méteren. Ron ezzel az eredménnyel azonban közel sem volt elégedett. Kihasználta újonnan megszerzett státuszát és előre megegyezett a győztes díjakban a versenyszervezőkkel, még mielőtt részt vett volna az eseményeken.

Ily módon feleségével egyeztetve ki tudta csinosítani a családi fészket olyan alapvető eszközökkel mint a fazekak, serpenyők, konyhai kések, ágyneműk, étkészlet, ébresztő óra, szőnyegek, mérlegek és még rengeteg olyan alap dolog, amire korábban nem lett volna pénze. Ugyanez az ész és találékonyság jellemezte teljesítményét is. Ron szerette feszegetni a határokat, és sosem félt kísérletezni.
Egyszer azt olvasta, hogy a nyers étel jobb, mint a főtt, ezért reggelijét egy émelyítő koktél jelentette: zabpehely habos tejjel, cukorral és nyers tojással keverve. Arra is ügyelt, hogy a verseny reggelén fürödjön, így „eltávolított minden olyan olajat és szennyeződést, amely lelassítaná a bőr lehűlését”.

MIBEN REJLIK A TITOK

Számos mai fejjel gondolkodva érdekes kísérlete volt. Például futás közben leállt a folyadék bevitellel, mert úgy gondolta, hogy az lelassítja.  Ehelyett benedvesített egy zsebkendőt, amit a nyaka hátsó részéhez rögzített, hogy lehűtse és alkalmanként szivaccsal nedvesítette a száját. Ám néhány dologban bőven versenytársai előtt járt. Ron mindent naplózott a tárhelyet és adatokat biztosító modern futó eszközök segítsége nélkül is. Mind tudjuk, hogy milyen frusztráló tud lenni, amikor a GPS-es futóóra nem szinkronizálja azonnal az edzés adatait. Most pedig képzeljük el, ahogy Ron hazaér az edzésről, a kályhára helyezi az egyik golyóstollát (ugyanis olyan hideg volt a házban, hogy gyakran megfagyott a tollban a tinta), és aprólékosan lejegyzetelte az útvonalát, érzéseit, fizikai hogylétét, hogy mit evett előtte, egyszóval minden apróságot, majd analizálta az adatokat, összefüggéseket keresve. 

Ez a részletek iránti megszállottság meghozta a gyümölcsét. Két világrekordot döntött meg egyetlen versenyen 1965 nyarán. Egy Boltoni pályára 12 gondosan összeválogatott versenyzőből álló mezőnyt szervezett, hogy megdöntse  Emil Zátopek világrekordját, ami 1:16:35 volt 25 km-en. 

Ron futótársai egyenként lekerültek a pályáról így alkonyatkor már csak egyedül rótta a köröket próbálva tartani a formáját a 62 és feledik körig. A hatvanadik körnél valaki bekiabálta, hogy éppen megdöntötte a 15 mérföldes világrekordot, majd három perccel később 1:15:22-es idővel ért célba, ezzel majdnem 74 másodpercet verve Zátopek idejére.

Ron keményen harcolt, hogy a minimumon tartsa a súlyát és többször is látták mezítláb versenyezni évtizedekkel azelőtt, hogy divatba jött volna. Eleinte a pályán kezdte, majd miután a Brit Olimpiai Szövetség felkérte, hogy képviselje Angliát az 1968-as Mexikói Olimpián, cipő nélkül futotta le a 10.000m-es versenytávot. Hetedik helyen végzett, ami azért is elismerésre méltó, mivel csak két és fél hétig akklimatizálódott a 2300 méteres tengerszint feletti magassághoz, míg szponzorált versenytársai 9 hónapot töltöttek egy speciális, hasonló tengerszint feletti magasságon lévő edzőtáborban. Természetesen Ron egyáltalán nem keresett kifogásokat, sőt kudarcnak élte meg a helyezését és nem is vette át a részvételért járó medált. Később így nyilatkozott: „Tudtam, hogy jól futottam, de a hetedik helyezés semmit nem jelentett számomra. Az emberek gratuláltak nekem, de én tudtam, hogy a hetedik hely nem elég jó ”. 

Miután visszatért Angliába textilismereti tudásának köszönhetően megtervezte a futó felszerelés két ikonikus, speciálisan kialakított darabját. Egy hálós anyagú trikót hatalmas hónalj és mély dekoltázs kivágással a maximális légáramlás érdekében, és a „Freedom” rövidgatyát, ami rövidebb volt, mint bármelyik akkor létező rövidnadrág. Jellegzetessége, hogy oldalt fel volt sliccelve, hogy megkönnyítse a mozgást. Ennek a rövidnadrágnak a változatai a futó klubok körében a szokásos viselet részéve váltak és Ron volt az első, aki ezt megálmodta és később piacra is dobta. 

Ezeket kezdte viselni minden versenyén és bár versenytársai szúrós megjegyzéseket tettek rá és jót szórakoztak az akkor még szokatlan viseletén, ő a lehető legjobb módon vágott vissza nekik: szemtelen előnnyel söpörte le őket a pályáról. Hogy formába hozza magát az 1969-es Athéni Európai bajnokságon elért maratoni aranyérem megszerzésére, Ron egyedi diétába kezdett, amivel svéd kutatók remek eredményeket értek el. Egy héttel a verseny előtt majdnem minden szénhidrátot megvont magától és javarészt csak proteint és rostot fogyasztott, de mellette nem hagyta abba az edzést. Az ötödik napra már gyenge volt, mint egy kiscica és teljesen kimerült az energiaszintje. Ezzel szemben az utolsó két napon annyi szénhidrátot és édességet ehetett, amennyit csak bírt. (Ez a szénhidrát kimerítéses diéta) Az elmélet a drasztikus diéta mögött az, hogy a nélkülözés, majd túlzás hatására az izmok több glikogént (üzemanyagforrás a szénhidrátokban lévő cukrokból) raktároznak el, mint kiegyensúlyozott étkezés mellett.

SAJÁT VÁLLALKOZÁS

Talán a diétától, a személyre szabott felszereléstől, az edzés mennyiségétől - ami ekkorra már 125 mérföldre (201,25Km) növekedett hetente - vagy azért mert a családja is elment, hogy lássa versenyezni, Ron sorra halmozta a győzelmeket. 2:16:47-es idővel 30 teljes másodpercet vert a második befutóra. Ezt az eredményt a következő évben a Bostoni Maratonon 2:10:30-es idővel überelte, 3 percet javítva a pályarekordon és ezáltal Ron lett az első (és máig egyetlen) brit győztes. Az aranysorozat folytatódott az Edinborough-i Nemzet Közösségi Játékokon 1970-ben, ahol maratoni teljesítménye a 2:09:28 időponttal tetőzött. Ami bár kicsit lassabb, mint az ausztrál Derek Clayton ideje volt egy évvel korábban Antwerpenben (2:08:33), a Pályafutó Statisztikusok Szövetsége világrekordként tartja számon, mivel az Antwerpeni versenypályát túl rövidnek ítélték meg.Ron idejét azonban az IAAF sosem ismerte el hivatalosan világrekordnak. 

Az egyetlen, ami hiányzik sikertörténetéből, az a jelentős pénzbeli jutalom, amit a mai top kategóriás sportolók mind élvezhetnek. Az 1970-es évek végéig a futók nem számíthattak profinak és szabályok is korlátozták a díjazást, illetve a szponzorálást. Ron csalódottan kommentálta a Runner’s World közös interjúja során, Rob de Castellával, az ausztrál futóval, hogy „ Amíg Rob (1986-os Bostoni maratoni győzelme során) a TV-ben szerepelt, megjelenési díjat, pénzdíjat és autót is kapott, addig az ő nyereménye 1970-ben egy medál és egy tál marhapörkölt volt.” Szóval Ron kemény munkával kereste meg a kenyérre valót. Elindította saját vállakozását, a sportfelszerelést forgalmazó Ron Hill Sportot, ahonnan kezdetben csak levélen keresztül lehetett rendelni és a saját otthonából vezette. Fia, Steve így emlékezett vissza: „Először a padláson tároltuk a termékeket, majd mikor ott már nem volt elég hely, a garázs következett. Ő volt az első, aki behozta a Nike edzőcipőket az Egyesült Királyságba, és annak ellenére, hogy akkor még csak körülbelül hétéves voltam, egyértelműen emlékszem ezekre a padlótól a mennyezetig halmozott narancssárga cipősdobozokra. Azt hiszem ezek voltak a Nike LDV-1000-es cipők, és 24,99 fontért adtuk őket.”

Ron vállalkozásának irányítása mellett folytatta immár évtizedes szokását, és minden életképes brit versenyen elindult a jövedelmének növelése érdekében. Ekkor már magával vitte Steve-et is, de nem csak azért, hogy a pálya szélén szurkoljon. „Mialatt Apa futott, én cipőket pakolásztam az autó csomagtartójából” mondta Steve. „Amíg ő távol volt versenyezni, én és Anya voltunk a felelősek a bizniszért. Becsomagoltuk és felcímkéztük a csomagokat, majd kiszállítottuk. Anya sosem tanult meg vezetni, ezért a csomagokat hátizsákban cipelve hordtuk ki szerte a városban. Mérföldeket gyalogoltunk, majd újra hazaérve folytattuk az egészet elölről.”

ÚJ TÁVLATOK

1970 diadaljai után, a dolgok megváltoztak. Ront a harmadik olimpiájára, az 1972-es Müncheni Játékokra is kiválasztották, de a maratonon csak hatodikként tudott célba érni, annak ellenére, hogy a verseny legesélyesebbjének tartották. Nemzetközi karrierje leágazóban volt. Ennek ellenére rendkívül versenyképes maradt, és kitűzte célul, hogy 100 országban fog versenyezni, amit a 70. születésnapjáig meg is valósított. Ám nem csak a fogadalom miatt látogatott el a versenyekre. Elképesztő következetességgel és odaadással versenyzett és új rekordokat döntött meg, ahogy haladt előre a korosztályokban.

115 maratont teljesített, ebből 112-t 2:50 alatt, 103-at 2:45 alatt és 29-et 2:20 alatti idővel. Ezalatt a Ron Hill Sport kinőtte magát a családi vállalkozásból egy vállalattá, ami ismertté vált a futók körében. A cél mindig is az volt, ami ma is, hogy a sportolók számára a lehető legjobban kialakított és legjobb minőségű futó ruházatot biztosítsa reális és elérhető áron. Ron volt az első a szakmában, aki meglátta a szintetikus anyagokban rejlő lehetőséget. A mesés Trackster nadrágból a lazább szabásával és a jellegzetes lábszár kialakításával több, mint 3 milliót adtak el. Nem is rossz egy Hyde-ban alapított független vállalattól. 

1991-ben a recesszió közepén eladta a vállalatát, de tanácsadóként és nagykövetként a mai napig figyelemmel kíséri a cég alakulását. Graham Richards 1980 óta dolgozik a cég márkaigazgatójaként és elmondása szerint Ron személyisége és merész szabászati ízlése az egész márkára a jellemző. „Oly sok dolog tette a vállalatot Ron sajátjává.” mondta Richards. „Ron munkába és munkából hazamenet is futni akart. Amikor a növekedésnek köszönhetően költözött a cég, elsődleges szempont volt, hogy az otthonához viszonyított 9 mérföldes körzetben belülre essen az új iroda, ugyanis mióta megalapította a Ronhill-t, az minden lakásától mindössze 2-3 mérföldes távolságban volt. Így bármikor munkába tudott futni. Az alkalmazottaktól elvárták, hogy ne csak dolgozzanak a márkának, hanem aktívan mozogjanak is. Sétáljanak vagy ami még jobb, fussanak. „Amikor az interjúra mentem frissen kikerülve az egyetemről arra kértek, hogy az interjú részeként vigyem magammal a futó felszerelésem is” mondta Richards. „ A mai napig tradíciónak számít, hogy az alkalmazottak elmennek futni munkaidőben. Miután csatlakoztam ehhez a remek szokáshoz, a teljesítményem javult és az 5 km-es pályaidőmet 14:57-ről 14:15-re tudtam faragni. Keddenként mindig 15 km-t futottunk ebédidőben, 19:30-ig dolgoztunk majd beültünk egy kocsmába. Micsoda idők voltak azok a 80-as évek!” 

„Ron újításai az anyagoktól kezdve a színekig megváltoztatták a futó ruházat divatját.” Mondta David Bedford, korábbi 10 000 méteres világrekorder és a London Maraton versenyigazgatója.

Manapság már ezer másik hasonló márka van, ez természetes, de ez volt az első és a többi mind csak próbálja utánozni. Ron élete során szédületes 162 442,5 mérföldet (261532,425km) futott és bár hivatalosan soha nem vonult vissza mint futó, szerette azt mondogatni, hogy soha nem hagyja abba a versenyzést. Még most is, amikor az előrehaladott Alzheimer-kór nehezíti meg a mindennapjait, lélekben hű marad ehhez. Steven mesélt egy történetet arról, hogy egyszer mikor kivitte megmozgatni apját a parkba, fáradtságra panaszkodva arra kérte, hogy egy rövid séta után menjenek is egyből haza. Ekkor azonban meglátott egy férfit a járókeretével szenvedni, mire rögvest kiegyenesedett, tekintete megkomolyodott és gyorsabban csoszogott a hazafelé vezető úton. A gyilkos versenyösztön a mai napig sértetlen és sosem engedné meg magának, hogy gyengének látszon. Ron tavaly ősszel ünnepelte 82. születésnapját, és a 60. házassági évfordulóját May-jel. Családjával visszafogott ünneplést tartott otthonukban, Anglia északnyugati részén, ugyanazon a vidéken, ahonnan sosem költözött volna el. A fogás a helyi nevezetesség, vagyis fish and chips volt, Alf Tupper legnagyobb örömére.

Büszkék vagyunk, hogy Magyarországon mi forgalmazhatjuk a Ronhill futóruházatot, és tovább vihetjük Ron Hill szellemiségét!

Cikk eredetileg a Runners World 2021. februári kiadásában jelent meg angol nyelven.

Egy speciális ajánlattal szeretnénk tisztelegni Dr. Ron Hill emléke előtt.  Ahogy Ron Hill, mi is szenvedélyes futók vagyunk. Nagyon sok maraton, félmaraton van a hátunk mögött. Pontosan tudjuk, hogy nem mindegy milyen a komfort érzetünk egy hosszú futás közben. Dr. Ron Hill futóruháinak fejlesztése során minden esetben arra törekedett, hogy a lehető legjobb anyagokból, kiváló minőségű, és ár/érték arányú futóruházatot alkothasson.  Részletek...